Vízivándor tábor a Tisza-tavon

Nagyon kedvelt vízfelület a VíziVándorok közt a Tisza-tó, 2021-ben ezt az útvonalat egy újabb megállóval is bővítettük. Az ideérkező csapatok igazi vándorként a csomagjukat magukkal viszik a túra során.

Vízivándor tábor a Tisza-tavon

1.nap: Tiszafüred

Táborunk első helyszíne a Tisza-tó fővárosa, Tiszafüred lesz. Táborhelyetek a víz közvetlen közelében a város Kajak-Kenu Sportegyesületében kap otthont, amely csendes, védett kis lagúnájával közvetlenül kapcsolódik a környék vízi életéhez. Nagyszerű helyszín ez azoknak, akik most ismerkednek az evezés szépségeivel, és azoknak is, akik már „profik”. A csoportot túravezetőitek várják majd, akik bemutatják a tábort, majd a kenuk beosztása és az alapok elsajátítása után megismerkedhettek a környékkel vízen. A délután a játéké és a pancsolásé egészen vacsoráig, hiszen a strand néhány percnyi evezésre van a táborhelytől.

2.  nap: Morotvák, öblítőcsatornák és fokok

Ez a nap mutatja meg először ki a legény (leány) a gáton (vagy inkább a kenuban)! A reggeli elfogyasztása után magatokhoz veszitek a felszereléseteket és irány a kaland. Tiszafüred környéke jól kiépített és biztonságos evezős terep, mégis számtalan vadregényes és eldugott részt rejteget, amit tapasztalt túravezetőitek már jól ismernek. Ezen a napon megtanulhatjátok és saját szemetekkel is meggyőződhettek róla, hogy hol folyt egykoron a Tisza, mi célt szolgáltak egykor a fokok, illetve hogyan segítik az öblítőcsatornák ma a környék vízi és ökológiai egyensúlyát. Mindezt nem csak történetekkel fogjuk szemléltetni, hanem bizony ezeken a vizeken evezünk majd. A túra hosszát a csoport kedve és ereje akár a végtelenségig is nyújthatja, hiszen a vacsora már készen vár benneteket.

3. nap: új helyszín, új kihívások

Ügyes és hatékony pakolás után gyors reggeli következik, hogy megismerhessétek a tábor következő helyszínét, Tiszavalkot. Az oda vezető út azonban tartogat majd újdonságokat számotokra: a Tisza folyón kamatoztathatjátok a biztonságos és szabályos vízi közlekedési ismereteiteket. A forgalmas és nyüzsgő világból most a nyugalom és béke vizeire visz az út. A Tiszavalki medence a Tisza-tónak a leginkább védett része, ahol igazán különleges növényekkel és állatokkal találkozhattok majd. Ennek a napnak a célpontja a Szivárvány kikötő, ami nem csak a nevében bájos kis hely, hanem egy igazi horgászkikötő. Ezen a napon kiderül, ki a jártas a tábori életben, hiszen mindenki a saját holmiját viszi magával a kenuban, amivel berendezheti az új táborhelyét. A hangulatot csak fokozni fogja a közös tűzgyújtás és a bogácsban főtt vacsora közös el(ő)készítése.

4. nap: védelem alatt

Ez a nap különös meglepetéseket tartogat számotokra. A Tisza-tavat alkotó 5 nagy medence közül a legvédettebb terület vár Titeket! Ide sokáig még a békés evezős sem tehette be hajója orrát, nehogy megzavarja az élővilágot. Ma is csak azoknak ajánlott, akik ezt értékelni tudják és törekszenek a természet kincseinek megóvására. A Madárrezervátum területén fog vezetni az utatok ezen a napon, így láthatjátok a Kormorántelep lecsupaszodott fáit, amelyek több ezer madárnak adnak otthont és védett költőhelyet. Mindezt Európában is egyedülálló növénytelepek és társulások teszik felejthetetlenné.

5. nap: Eger-patak, Rima és Eger-vize

Ne ijedjetek meg, a következő állomás nem Eger lesz! Ugye furán hangzik, hogy egy tóban patakok és folyócskák is vannak? Itt nem! Ezek a kisebb- nagyobb vízfolyások kísérnek át Titeket a tábor következő, és egyben utolsó állomására, Poroszlóra. A védett részektől távolodva újra mozgalmasabb helyekre visz az utatok. Az újonnan elkészült kerékpáros híd alatt átevezve az Ökocentrum épülete már jól látható. Ide a következő napon látogathattok majd el. Mivel a strand is útba esik, ezért itt is frissülhetnek a fáradt végtagok. Innen már csak egy kisebb nekirugaszkodásra van a Madárpart Pihenő, Kölcsönző és Kemping, ahol tábort verhet a csapat. Akiben még maradt erő a vacsora után, röplabdázhatnak, focizhatnak vagy tollasozhatnak.

6. nap: Akiknek uszonya nőtt….

…azok fogják leginkább élvezni ezt a napot, hiszen végig a strandon és annak közelében lesztek. Ha már a vízi vetélkedőben, kajak és kenu kormányzásban, SUP-on egyensúlyozásban mindenki bizonyította uszonya rátermettségét, itt inkább lábaitokat erősíthetitek a karjaitok után, ugyanis most kerékpárra pattanhattok, hogy az új biciklis útról más arcát is megcsodálhassátok a Tisza-tónak. Fakultatív programként a szomszédos Ökocentrumban van lehetőségetek megismerni a Tó történetét. Az esti tábortűznél felidézhetitek a hét legjobb pillanatait és vidám búcsút vehettek. A jó hangulat még garantált, amit már csak a pihenés követ.

:::::::::JELENTKEZZ MOST!:::::::::::