Információk

A VíziVándor tábor célja

A sport, a természetjárás, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és természettudatos életmód támogatása hasznos és megtérülő társadalmi befektetés. Segíti az emberek fizikai és lelki jólétét, egészséges küzdőszellemre és a természeti értékek tiszteletére, megóvására nevel, miközben erősíti a közösségi és nemzeti összetartozást. Magyarország Kormánya kiemelten támogatja a diákok vándortáboroztatását, ezért társadalmi szervezetekkel összefogva, túraútvonalak kiépítésével segíti hozzá a gyermekeket és fiatalokat a vízitúrázáshoz.

Az MKKSZ céljául tűzte ki a hazai vízterületek megismertetését, felfedezését a gyerekek és fiatalok számára. A Vízivándor program biztosítja a túra megszervezését, a helyszíneket, az étkezést, a túravezetőket és a felszerelést a túrákhoz. A program díja nem csak a diákok számára kedvező, hanem a pedagógusoknak is napidíjazást biztosít. (Csoportonként maximálisan 2 db pedagógus számára, akik az akkreditált túravezetői képzésünket elvégezték)

Szállás és étkezés

A gyermekeknek minden útvonalon a programból biztosított a napi háromszori étkezés és sátortáborok keretében a szállás lehetősége. Az étkezés kapcsán egységes csoportétkeztetés történik, így speciális diétát, ételérzékenységet és különleges étrendet egyénileg nem tudunk senkinek sem biztosítani. Amennyiben tanulója, gyermeke igényli a különleges étrendet azt kérjük külön biztosítsák részére.

A szállások sátortáborok formájában kerülnek kialakításra. A tábori ágyakat és sátrakat tiszta rendezett állapotban a programból biztosítjuk, azonban a kispárnát, hálózsákot, takarót, polifoamot higiéniai és kényelmi okokból a diákoknak kell magukkal hoznia.

Tegyél a természetért

A Vízivándor táborozók nem csak túráik helyszíneként gondolnak folyóinkra, tavainkra – felelősséget is éreznek a természeti környezetért. Ezt az érzést tettekkel is kifejezik, hogy a természetvédelem ne csak egy szlogen maradjon.

A Vízivándortábor Program célja a természetjárás és a sport útján a hazai vízterületek megismerése, egészséges életmódra való nevelés mellett a természeti értékek tisztelete és megóvása útján a környezettudatos szemlélet kialakítása is.

A táborok során kiemelt szempont, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk hátra, mind vízen mind szárazföldön. Már azzal kevesebb energiát használunk, hogy egész nap a természetben vagyunk, mind emellett lehetőségeinkhez mérten megújuló energiaforrásokat használunk.

A résztvevőket ösztönözzük a saját kulacs használatára, csökkentve ezzel a PET-palackok használatát, a hajókban és pihenőhelyeken összegyűjtjük a szemetet és igyekszünk a táborhelyeken szelektív hulladékgyűjtési pontokat is biztosítani.

Mit hozz magaddal?