place Tiszafüred – Tiszavalk – Poroszló
date_range 7 nap sell 46 000 Ft/fő
Jelentkezés csoprtoknak
Pályázati felület iskolák, egyesületek stb. számára
Összefoglaló
A Tisza-tó (más néven Kiskörei-víztározó) Magyarország második legnagyobb állóvíze. Elsődleges feladata a Tiszán érkező árhullámok által hozott többletvíz tárolása, a térség árvízmentesítése volt. Az idő során a tó ökoszisztémája is fejlődött, előtérbe kerültek a természeti értékei: számtalan sziget, holtág, sekély kis csatorna váltja egymást a hatalmas, nyílt vízterületekkel, jellegzetes mozaikos tájat formálva. A Tisza-tó területén öt medencét találunk, mind egy-egy sajátos vízi világot tár elénk: madárrezervátumot, természetjáró tanösvényt, vízi sportokra specializálódott részeket, horgászhelyeket. A Tisza-tónál a kikapcsolódás is legalább olyan változatos, mint a táj.
Útiterv
1-2. nap: Tiszafüred

Vándortáborunk a Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden indul. Első táborhelyünk egy vízparti kempingben lesz. A kenuk beosztása és az alapok elsajátítása után vízen fedezzük fel a környéket. A délután a játéké és a pancsolásé lesz egészen vacsoráig, hiszen a strand néhány percnyi evezésre van a táborhelyünktől. Másnap a reggeli elfogyasztása után magunkhoz vesszük a felszereléseket és indulhat a kaland! Tiszafüred környéke jól kiépített, biztonságos vízi útvonal áll rendelkezésünkre. Emellett számtalan vadregényes és eldugott részt rejteget a környék, amit a tapasztalt túravezetők jól ismernek. Túrázóink megismerhetik a saját szemeikkel meggyőződhetnek róla, merre folyt régen a Tisza, mi cél szolgáltak egykor a fokok, illetve hogyan segítik az öblitőcsatornák ma is a környék vízi és ökológiai egyensúlyát. A túra hosszát a csoport kedve és ereje akár estig is nyújthatja, hiszen a vacsora már készen vár bennünket.

3-4. nap: Tiszavalk

Hatékony pakolás és gyors reggeli után Tiszavalk felé vesszük az irányt, mindenki maga viszi a holmiját a kenuban. A forgalmas és nyüzsgő világból a nyugalom és béke vizeire visz az út. Gazdag élővilágot fedezhetünk fel, különleges növényekkel és állatokkal találkozhatunk. Szálláshelyünkön a tábori élet hangulatát a közös tábortűz, az együtt készített bográcsban főtt vacsora fokozni fogja. A negyedik nap különleges meglepetéseket tartogat: valódi vízi vadonba merészkedünk. A legvédettebb Tisza-tavi medence vár bennünket, ide sokáig még a békés evezős sem tehette be a hajója orrát. A Madárrezervátum területén kenuzunk, láthatjuk a kormorántelep lecsupaszított fáit, melyek több ezer madárnak adnak védett költőhelyet.

5-6-7. nap: Poroszló 

Kisebb-nagyobb vízfolyások, folyócskák kísérnek minket a túra következő, egyben utolsó állomására, Poroszlóra. Az újonnan elkészült kerékpáros híd alatt átevezve feltűnik az Ökocentrum épülete. A strand is útba esik, itt felfrissülhet a megfáradt túrázó. Innen már nincs messze a táborhelyünk, akikben még maradt erő, vacsora után sportolhat egyet. Hatodik napunkat azok fogják a legjobban élvezni, akiknek uszonya nőtt, hiszen végig a strandon és annak közelében tartózkodunk. Miután a vízi vetélkedőben, kajak-kenu kormányzásban, SUP-on egyensúlyozásban mindenki bebizonyította a rátermettségét, a szomszédos Ökocentrumban ismerheti meg a tó történetét. A kifáradhatatlanok kerékpárra ülve fedezhetik fel a Tisza-tó környékét. Az esti tábortűznél felidézhetjük a hét legjobb pillanatait és búcsút vehetünk egymástól.

Vízivándor tábor a Tisza-tavon

Lapozd át ennek a Vándortábornak az útikönyvét!

Böngészd az útvonalat, tudj meg további érdekességeket a vidékről. Ismerkedj meg a vízi közlekedéssel és ellenőrizd, hogy minden fontos és hasznos dolgot bepakoltál!

Térkép
map Böngészés
VíziKÉK
Ennek a vándortábornak az útvonalán végignavigál a VíziKÉK. Teljesítsd a szakaszokat, gyűjts pontokat és bónuszokat, versenyezz a többiekkel!
Jelentkezés csoprtoknak
Pályázati felület iskolák, egyesületek stb. számára