place Dunaföldvár – Paks – Fajsz – Pörböly – Baja
date_range 7 nap sell 46 000 Ft/fő
Jelentkezés csoprtoknak
Pályázati felület iskolák, egyesületek stb. számára
Összefoglaló
A Duna a második leghosszabb folyam Európában a Volga után. Németországban, a Fekete-erdőben ered és délkeleti irányban 2850 kilométert tesz meg a Fekete-tengerig. Magyarország egész területe e folyam vízgyűjtőjén terül el, itteni főágának hossza 417 km, ezért az ország vízrajzának meghatározó alkotóeleme. A Duna a világ „legnemzetközibb” folyója; 10 országon halad át, vízgyűjtő területe pedig 7 további országot érint. A Duna tájformáló szerepe kettős, épít és pusztít is. A rombolás elsősorban a gyorsabb folyású, hegyi szakaszokon, míg az építés a lassabb folyású, alföldi részeken jellemző. A folyó állandóan koptatja és mélyíti medrét. Lassú folyású szakaszain épít hordalékának lerakásával; a lerakott hordalékhalmot hordalékkúpnak nevezik. A hordalék a felső szakaszon még igen nagy méreteket, lejjebb már csak porszemnyi nagyságot vehet fel. Ugyanis, amikor lelassul, akkor a folyó először a nagyobb, majd az egyre kisebb darabokat hagyja el.
Útiterv
1.nap Dunaföldvár

A Duna alsó szakaszát és a Gemenci erdő értékeit felfedező vízitúra Dunaföldváron veszi kezdetét. A szállás elfoglalása után gyakorlás következik a vízen, hogy másnap már mindenki magabiztosan vághasson bele a vízi kalandokba. WC és fürdő a vízitelep területén található, itt van egy melegítő konyha, amit az ide látogató túrázók használhatnak. A csónakházzal szemben a Duna túloldalán van egy kisebb homokos part, ott lehet strandolni. Dunaföldvárról az öbölből, vagy a lankás sóderes vízpartról elindulva 3,2 km múlva van Solton egy nagy homokos part, ami kiváló lehetőség egy mártózásra

2. nap Paks

Második nap reggelén elkezdjük szokásos rutinunkat, ami nem más, mint a reggeli elfogyasztása, úticsomag átvétele, majd a hajók vízre rakását követően kezdődhet a túra! Ezen a napon a Dunán evezünk és meg sem állunk egészen Paksig. A Szállás elfoglalása után lehetőség van a vízitelepen röplabdázni, tollasozni, focizni. Ha a csoport fürdeni szeretne a Dunában, akkor a víziteleptől pár percre van egy kis homokos part, ahol nyugodtan lehet csobbanni.

3. nap Fajsz

A reggeli elfogyasztása után a sátrak kitisztítása következik, utána pedig felkészül a csoport a következő túrára. Utunk Fajszra megy, ami 20 km. Túrázás közben meg lehet állni strandolni a homokzátonyon (de ez vízállástól függ) ahol kényelmesen el lehet fogyasztani az uticsomagot. A régi kompkikötőnél fog a csoport kikötni, utána pedig 1500 méter gyaloglás következik és elfoglalja a csoport a szállásukat, ami a Bikás Lovásztanyán lesz.

4. nap Pörböly

A délelőtti órákban rövid sétával visszatérünk a kompkikötőhöz (nem üzemel), ahol ismét vízre szállunk. A következő 29 km vadregényes tájon visz. Érsekcsanádig a Dunán evezünk, kiköthetünk közben a homokzátonyokon. Csodás zátony van Veránka sziget előtt, itt érdemes egyet mártózni. Innen beevezünk a Rezétbe. Fokozottan védett terület, így itt kiszállni nem lehet. Az eddigieknél is jobban kell figyelni, hogy semmilyen szemetet ne dobjunk el! A Rezéti ágon evezve különböző növény és állatfajokat figyelhetünk meg. Érdemes csendben és figyelmesen haladni. Kikötés a Nyárilegelőnél. Itt a hajókat kivesszük a vízből, felvisszük és a lapátokkal, mentőmellényekkel együtt felszállunk a kisvasútra, ami bevisz a pörbölyi Ökoturisztikai Központba.

5-6-7.nap Baja

A Rezéti Duna ágon haladunk tovább a Duna irányába. A túra hossza 15,4 km. Ahogy kiértünk a túloldalon van egy homokdomb, ahol strandolni lehet. Ha nem szeretnénk rögtön oda menni, akkor jobbra bemehetünk a Véndunába (megfelelő vízállásnál át tudunk evezni a kőgáton). Ellenkező esetben csorgunk lefele Baja irányába és a következő kőgátnál evezünk be a Véndunába. Itt bekanyarodunk és evezünk a szigetig (2 km), ahol ki tudunk szállni a homokpadon.  Utunkat innen vagy a gáton keresztül folytatjuk, vagy a szigetet megkerülve visszaevezünk a Dunára. A Sugovicán befelé evezve a Tejesbe befordulva érjük el a Kajak-Kenu Pontot, ahol kiszállunk és felhozzuk a hajókat. A hajók rendbetétele (kipakolás, tisztítás, kimosás, vontára feltevés) után foglalhatjuk el a szállásunkat. A következő 2 napot itt töltjük.

Vízivándor tábor az Alsó – Duna

Lapozd át ennek a Vándortábornak az útikönyvét!

Böngészd az útvonalat, tudj meg további érdekességeket a vidékről. Ismerkedj meg a vízi közlekedéssel és ellenőrizd, hogy minden fontos és hasznos dolgot bepakoltál!

Térkép
map Böngészés
VíziKÉK
Ennek a vándortábornak az útvonalán végignavigál a VíziKÉK. Teljesítsd a szakaszokat, gyűjts pontokat és bónuszokat, versenyezz a többiekkel!
Jelentkezés csoprtoknak
Pályázati felület iskolák, egyesületek stb. számára