A Vízivándor Program a Bejárható Magyarország programsorozat része, mely azzal a céllal született, hogy a fiatal generációkkal megismertesse és megkedveltesse a vízitúrázást.
A hazai alapfokú köznevelési intézmények, középfokú oktatási intézmények, szakképző intézmények, civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, egyházak számára felkínált pályázati lehetőség lényege, hogy a túrázni vágyó csoportok és az őket kísérő pedagógusok kedvezményes, államilag támogatott áron vehessenek részt az egy hetes táborokon.
A táborok következő útvonalakat járják be, a Szigetközt a Dunakanyart, a Felső-Tiszát, a Bodrogot, Körösöket és a Tisza-tavat, Alsó-Dunát, Mosoni-Dunát, Rábát, ezeken felül pedig 2023-ban új útvonal is várható!
Kitöltendő formanyomtatványok:
2023-VíziVándor-EÜ-COVID-nyilatkozat
Vízivándor tábor a Felső-Tisza – Öreg-Túron
A vadregényes Felső-Tiszán szervezett túrán Tiszabecs az első megálló, ahova Nyíregyházáról biztosítjuk a résztvevők számára a transzfer szolgáltatást.
Vízivándor tábor a Tokaj és a Bodrogzugban
A Bodrog hazánk egyik leglassabb folyója, így kiválóan alkalmas evezésre, SUP-pozásra. Könnyű túrának számít.
Vízivándor tábor a Dunakanyarban
Magyarország egyik legszebb természeti tája a Dunakanyar, ezt a gyönyörű vidéket fedezi fel Esztergomtól a Római-partig tartó túránk.
Vízivándor tábor a Szigetközben
A vadregényes Szigetköz varázslatos folyószakain szervezzük ezt a hangulatos tábort. A Duna ezer ágra szakadva hálózza be a Kisalföldet, egyedülálló természeti környezetet hozva létre. Az ideérkező csapatok igazi vándorként a csomagjukat magukkal viszik a túra során.
Vízivándor tábor az Alsó-Dunán
Dél-dunai túránk igazi időutazás! A jelenkor modernebb elemeitől átutazhattok a történelmi színterekig egy gyönyörű természetvédelmi területen át.
Vízivándor tábor a Tisza-tavon
Nagyon kedvelt vízfelület a VíziVándorok közt a Tisza-tó. Könnyű túrának számít, kezdő csoportoknak tökéletes választás!
Vízivándor tábor a Körösökön
A Körösök vidéke szinte teljesen megőrizte természetközeli állapotát, így igen emlékezetes vadonbéli élményeket szerezhetnek itt a diákok.
Vízivándor tábor a Mosoni-Dunán
Az ide érkezőknek olyan egyedülálló élményben lesz részük, ami nagyon kevés folyón lehetséges, az egyik állomáson olyan tiszta vizű a Duna-ág, hogy búvárkodni is lehet. Ne felejtsétek otthon a búvár- vagy úszószemüvegeket!
Vízivándor tábor a Rábán
A Rába, a Duna legjelentősebb mellékágaként Magyarország leggyorsabb és harmadik leghosszabb folyója. Ezen az útvonalon a kenuk helyett biztonságos, felfújható raft hajókban próbálhatják ki magukat a vándorok!
Vízivándor tábor a Murán
Egy exkluzív túrával készültünk azoknak a csapatoknak, akik már rendelkeznek vízitúrázási tapasztalattal, és a természetjárást is szeretik. Ezen a kombinált útvonalon nem csak a vízen, de gyalogosan is lehetőség van felfedezni a zalai vidéket.
Erre a túrára az ErdeiVándor regisztrációs felületén van lehetőség a jelentkezésre!
Vízivándor tábor az Alsó-Tiszán
Egy klasszikus vízitúra útvonal, amely Mindszenttől indulva egészen Szegedig vezet az út
Ezeken a helyszíneken kiépített táborok várják a vízi vándorokat, a túrán pedig kifejezetten erre a célra gyártott négy-hat személyes, nagyon stabil kenukkal eveznek a diákok.
A kenutúrákat régiónként váltakozó fakultatív programok színesítik, mint a supozás, kajakozás, kerékpártúra, strandröplabda, kulturális programok és várlátogatások.
A táborokban résztvevő pedagógusokat túravezetői képzésen elméleti és gyakorlati tudáshoz juttatjuk, melyet a túrákon használhatnak – az elmúlt évek során több száz pedagógus tett sikeres vizsgát és több ezer diák vett részt túráinkon.
A biztonságos evezés érdekében minden csoporthoz egy képzett túravezető is csatlakozik, így a vízen tartózkodás ideje alatt átvállaljuk a felelősséget, ezzel is növelve a vállalkozó kedvet a kísérők körében. Ezen felül csoportonként maximálisan 2 db pedagógus, aki elvégezte az akkreditált túravezetői képzésünket, heti bruttó 120 000 Ft díjazásban részesül.
A Vízivándor program létrehozásakor a MKKSZ és Magyarország Kormánya azt tűzte ki célul, hogy a diákoknak egy elérhető árú (43 000 Ft/hét), tartalmas vízi programot hozzon létre. Ez jó lehetőség, hogy a fiatal generációval a vízitúrázás által megismertessük Magyarország gyönyörű tájait és folyóvizeit, ezáltal pedig megerősödjön bennük a természet, és a sport szeretete.